végre tudtam aludni... persze segített az az üveg aszú is amit tegnap magamévá.... mennyien mondják, hogy menjek, és lépjek tovább, csak üresnek érzem magam... látom a színeket és süt rám a nap, de mégsem ugyanaz, ha láttam valami szépet, azért örültem neki, hogy megmutathassam, s örüljön neki... ha sütött a nap, s napszemüvegében az égre meredve napoztatta, örömmel néztem rá, mert tudtam jól érzi most magát...
menni... menni... hová? el innen a világba szerencsét próbálni, vajon valaha is visszakaphatom mit elvesztettem? ... majd egyszer talán ... de ebbe sem hiszek ...
persze biztos lesz majd más aki új dolgokkal tölt meg engem és őt, de hiányát nem tudom feledteti e majd... a megszokott játékok, aranyoskodások nem lehetnek másé, mert azzal elárulnám mindazt ami volt... minden elkészített teában, melegszendvicsben, bundi(bundás)kenyérben, ott lesz az, hogy ezt másnak csináltam szívből...
pfff... nem vágyok az újra... nem? akkor? de kell valaki, mert egyedül élni hasztalan... de jobb volna ha... és inkább be sem fejezem a gondolatom... ezzel csak magamnak ártok...
menni kell... most. megelégszek a munkával... és utána majd kiderül mi lesz a mai napból...
