elszomorodtam... becsapva érzem magam, és hazugnak... önmagamnak hazudtam, azt hittem elmozdultam valamerre... de nem, ugyan ott érzem magam ahol kb 2 hete voltam, fetrengek a saját önsajnálatomban, de minek... reménykedtem hogy ha találkozok valakivel aki érdekel, nyílt őszinte tiszta érzésekkel nyithatok felé... nem sikerült, pótlék volt csupán, még ha emberileg meg is szerettem valamennyire, mélyebb érzéseket nem váltott ki... hiányát érzem nem is kicsit, de... de... nem lehet ez ugyanaz... menni akarok... ha nem is rögtön vissza a lakásba, hozzá, csak... csak hogy egy pár pillanatra lássam... nem is értem miért akarom marcangolni magamat ezzel, a hiábavalósággal... a telefonomban sem merek már a nevek között kalandozni, mert az ő képe üvölt bele a pofámba mindig mikor áthaladok betűinél... facebookon csináltam neki még régebben külön kategóriát a barátok közt csak hogy kikapcsolhassam a chatemből, hogy ne is lássam, de.... semmit nemér az egész mert ott virít a neve, és hogy gyengeségembe még ezt a lehetőséget is kizárom, hogy hátha akar valamit... persze telefonon bármikor elérhet... de miért is hívna...
külföldre kell menekülnöm magam elől? az még 1 hónap minimum... és az se 100%... hogy keressem az lehetőséget az új helyzetemben az új világom felé, ha még mindig azon rágódok, hogy....
erre felhívott a pesti lány... csak hallani akarta a hangomat... mondtam neki most éppen nem vagyok jól... még mindig nem kérdi miért, csak próbál támogatni... nem teljesen értem, de jól esik....
de nem szabadulok az érzéstől.... még mindig.... még egy darabig... nem lesz kerek ez az világ...
próbálok munkába temetkezni inkább...
